Kukoricás kenyeret már eddig is sütöttem, de az csak annyiból állt, hogy kukoricaliszt is került bele. Idén nyáron gondoltam egyet és mivel éppen volt otthon főtt kukorica, ami nem fogyott el, így a lemorzsolt kukoricából tettem a kenyértésztába. Azóta már többször megsütöttem, tehát jól sikerült. Morzsolt kukoricát nyugodtan le is fagyaszthatunk és akkor nem kell a cukrozott boltit használni.
hirdetés
Kukoricás kenyér recept
- A kétféle lisztet és a sót összekeverjük, belemorzsoljuk az élesztőt. A víz és az olaj hozzáadásával összegyúrjuk, végül hozzáadjuk a kukoricát is.
- Miután összegyúrtuk, elkezdjük dagasztani. Addig dolgozunk a tésztával, míg a tál fala és a kezünk sem lesz már tésztás, ha az egyik ujjunkat belenyomjuk a tésztába, a mélyedés rövid idő múlva fölemelkedik. A jól kidagasztott kenyeret egyik kezünkkel fölemeljük, alá is hintünk egy kevés lisztet és a tetejére is. Letakarva duplájára kelesztjük.
- A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a megkelt kenyeret egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A tetejét és beszoktam vagdosni, majd készre sütjük.
Jó étvágyat kívánok!
hirdetés
Kukoricás kenyér
HOZZÁVALÓK
- 50 dkg fehérliszt
- 10 dkg kukoricaliszt
- 3 dkg élesztő
- 2 teáskanál só
- 3 evőkanál olaj
- 3 dl víz
- 20 dkg főtt, morzsolt kukorica
ELKÉSZÍTÉS
- A kétféle lisztet és a sót összekeverjük, belemorzsoljuk az élesztőt. A víz és az olaj hozzáadásával összegyúrjuk, végül hozzáadjuk a kukoricát is.
- Miután összegyúrtuk, elkezdjük dagasztani. Addig dolgozunk a tésztával, míg a tál fala és a kezünk sem lesz már tésztás, ha az egyik ujjunkat belenyomjuk a tésztába, a mélyedés rövid idő múlva fölemelkedik. A jól kidagasztott kenyeret egyik kezünkkel fölemeljük, alá is hintünk egy kevés lisztet és a tetejére is. Letakarva duplájára kelesztjük.
- A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a megkelt kenyeret egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A tetejét és beszoktam vagdosni, majd készre sütjük.
hirdetés
hirdetés
"Kukoricás kenyér" Hozzászólások