Krumplis kenyér recept. Aki sokat forog a konyhában, az előbb-utóbb megpróbálkozik a kenyérsütéssel. Én is így voltam ezzel. Két kenyérsütőgépet elhasználtam, míg arra jutottam, ha a nagyanyáink kézzel tudtak ennél jóval nagyobb mennyiségben kenyeret dagasztani, én miért lennék ügyetlenebb. Bújtam a szakácskönyveket, később az internetet, sokat kísérleteztem. Most már elmondhatom, igen, városi körülmények között, sütőben is lehet kenyeret, pékárut sütni. Mi már évek óta nem vásárolunk sem kenyeret sem egyéb olyan terméket, amit itthon is el tudok készíteni.
hirdetés
Krumplis kenyér recept
- A krumplit megpucoljuk, megmossuk, felkockázzuk és fedő alatt puhára főzzük. Ha megfőtt, kicsit hűlni hagyjuk, a főzőlevét felfogjuk egy csészébe, a krumpli összetőrjük.
- Kimérjük a többi hozzávalót, hozzákeverjük a krumplit és a főzőlevét. Vigyázzunk, gyúrás közben a krumpli lágyítja a tésztát, ezért apránként adjuk hozzá a vizet, majd végül az olajat. Az egészet jól összedolgozzuk és elkezdjük dagasztani. Ez kb. 10 perces kemény fizikai munka. Akkor lesz jó a tésztánk, ha dagasztás közben már nem ragad és elválik a táltól és a kezünktől is.
- Szép egyállagú, ruganyos tésztát kapunk. Ezt letakarva duplájára kelesztjük.
- A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tepsibe sütőpapírt helyezünk. A megkelt kenyeret formázzuk és a tepsibe rakjuk, majd éles késsel bevagdossuk a tetejét. Kb. 30 perc alatt szép barnára sütjük.
Jó étvágyat kívánok!

hirdetés
Krumplis kenyér
HOZZÁVALÓK
- 70 dkg liszt
- 30 dkg krumpli
- 5 dkg friss élesztő
- 1 kávéskanál őrölt kömény
- 2 teáskanál só
- 4 evőkanál olaj
ELKÉSZÍTÉS
- A krumplit megpucoljuk, megmossuk, felkockázzuk és fedő alatt puhára főzzük. Ha megfőtt, kicsit hűlni hagyjuk, a főzőlevét felfogjuk egy csészébe, a krumpli összetőrjük.
- Kimérjük a többi hozzávalót, hozzákeverjük a krumplit és a főzőlevét. Vigyázzunk, gyúrás közben a krumpli lágyítja a tésztát, ezért apránként adjuk hozzá a vizet, majd végül az olajat. Az egészet jól összedolgozzuk és elkezdjük dagasztani. Ez kb. 10 perces kemény fizikai munka. Akkor lesz jó a tésztánk, ha dagasztás közben már nem ragad és elválik a táltól és a kezünktől is.
- Szép egyállagú, ruganyos tésztát kapunk. Ezt letakarva duplájára kelesztjük.
- A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tepsibe sütőpapírt helyezünk. A megkelt kenyeret formázzuk és a tepsibe rakjuk, majd éles késsel bevagdossuk a tetejét. Kb. 30 perc alatt szép barnára sütjük.
hirdetés
hirdetés
"Krumplis kenyér" Hozzászólások