Press "Enter" to skip to content

Lucskos káposzta receptje


Lucskos káposzta tányérra szedve

Lucskos káposzta receptje, igazi magyaros étel, aminek az elkészítését még a kezdőknek is nyugodt szívvel ajánlom. Ezt nem lehet elrontani. Ugyanakkor időtakarékos is az elkészítése, mert mivel egytálétel, nem kell külön köretről gondoskodnunk. A húst akár előző nap is elkészíthetjük. Úgy tartják, a káposztás ételeknek nem árt, ha másnap, harmadnap újra melegítjük. Ezért nagyobb adagban is elkészíthetjük.

hirdetés

Lucskos káposzta receptje

  1. Érdemes nagy fazékkal dolgozni, mert a káposzta eleinte, míg össze nem esik, több helyet igényel.
  2. A vöröshagymát megpucoljuk, felkockázzuk, a felmelegített zsíron üvegesre dinszteljük, majd a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával.
  3. A megmosott, felkockázott húst rátesszük a hagymára, összekavarjuk, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel és fedő alatt kis lángon félpuhára főzzük.
  4. Közben a káposzta külső leveleit eltávolítjuk, elnegyedeljük és legyaluljuk. (Én egy éles késsel nem túl vékony csíkokra vágom.)
  5. Ha a hús félig megfőtt, hozzáadjuk a káposztát, összekavarjuk és puhára főzzük.
  6. Közben elkészítjük a rántást és 5 perccel az étel elkészülte előtt ráöntjük a káposztás húsra. Együtt még egyszer összerottyantjuk.
  7. Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk tejföllel.

Jó étvágyat kívánok!

Lucskos káposzta tányérra szedve
A lucskos káposzta receptje nagyon kelendő.
hirdetés
Lucskos káposzta tányérra szedve

Lucskos káposzta receptje

ELŐKÉSZÍTÉS20 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS1 hour 30 minutes
ELKÉSZÍTÉS1 hour 50 minutes
FOGÁSFőétel
KONYHAHagyományos
ADAG 4 adag

HOZZÁVALÓK
  

  • 1 fej fehérkáposzta
  • 80 dkg porcogós oldalas
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál zsír
  • őrölt pirospaprika
  • só, bors, borsikafű
  • liszt a rántáshoz

ELKÉSZÍTÉS
 

  • Érdemes nagy fazékkal dolgozni, mert a káposzta eleinte, míg össze nem esik, több helyet igényel.
  • A vöröshagymát megpucoljuk, felkockázzuk, a felmelegített zsíron üvegesre dinszteljük, majd a tűzről levéve megszórjuk pirospaprikával.
  • A megmosott, felkockázott húst rátesszük a hagymára, összekavarjuk, sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel és fedő alatt kis lángon félpuhára főzzük.
  • Közben a káposzta külső leveleit eltávolítjuk, elnegyedeljük és legyaluljuk. (Én egy éles késsel nem túl vékony csíkokra vágom.)
  • Ha a hús félig megfőtt, hozzáadjuk a káposztát, összekavarjuk és puhára főzzük.
  • Közben elkészítjük a rántást: Kis lábasban olajat melegítünk, hozzáadunk egy kevés lisztet. Addig kavargatjuk, míg aranybarna színű nem lesz. Vigyázzunk, nehogy odaégjen! Fölöntjük 2-3 dl vízzel és egyállagúvá kavarjuk a tűzön.
  • 5 perccel az étel elkészülte előtt ráöntjük a káposztás húsra. Együtt még egyszer összerottyantjuk.
  • Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk tejföllel.
hirdetés
Megosztás:

Ha tetszett a recept kövess a Facebookon is!

Lucskos káposzta receptje jellemzői

"Lucskos káposzta receptje" Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hirdetés